Hír: : Rózsák százezrei a szőregi rózsaünnepi felvonuláson
(Kategória: Rózsaünnep 2010)
Küldte: andras
2010.06.26 21:59
Szombat este tartották az immár tizenkettedik alkalommal megrendezett szőregi rózsaünnep leglátványosabb eseményét, a karneváli felvonulást, amelyre a szemerkélő eső ellenére sok ezren voltak kíváncsiak.
A felvonulás élén - az idén az időjáráshoz igazított megjelenéssel - rózsákkal díszített esernyőik alatt helyi óvodások, óvónők és kerékpárosok haladtak. A menet gerincét a több tucat lovas fogat, hintó, homokfutó és teherautó jelentette, amelyek mindegyikét rózsák ezrei díszítették. Akadt olyan teherautó, amelyről a virágok mellett rózsaszirmokkal teli fagylaltos tölcséreket nyújtottak át az esernyőik alól a menetet néző érdeklődőknek.
A felvonulók között voltak a rózsakertészek képviselői, a környező - szintén rózsatermesztéséről híres - települések vezetői, az egyik lovas kocsin pedig a fesztivál nyitó napján frissen felavatott Csipkerózsikák és a rózsahercegek utaztak.
A menet résztvevői sok ezer szál rózsát osztottak szét a nézőknek, s talán még több rózsa szirmát szórták szét a csaknem egyórás látványosság alatt. A Szegedhez tartozó településrész központjának, a felvonulás hat kilométeres útvonalának feldíszítéséhez és a felvonuláson részt vevő fogatok feldíszítéséhez idén is több százezer rózsaszálat használtak föl, amelyet a környék rózsakertészei ajánlottak föl a fesztiválra.
A háromnapos rózsaünnep a Tisza-Maros szög településeinek közös nagy rendezvénye. A két folyó közötti öntéstalaj kimondottan kedvező a rózsakertészkedéshez, ezért a magyarországi termesztés 90 százaléka ebből a térségből származik.
A már külföldről is érdeklődőket vonzó rendezvényhez kapcsolódóan számos kiállítást szerveztek: a helyi művelődési központ nagytermében több mint százféle rózsa látható vázában, cserépben. Az egyik tárlaton az érdeklődők előtt feltárulnak a rózsák titkai, s a vendégeket szakavatott vezetők a virágkertészet hagyományaival is megismertetik a környező rózsaföldeken.
MTI /delmagyar.hu
Ezen hír származási helye: szoreg.hu | Szőreg hivatalos honlapja | Szőregről - Szőregen - Szőregért
( http://www.szoreg.hu/news.php?extend.906 )